Advent 4. vasárnap

  1. december 24.

A hit fénye, a méltóság elrejtése és a szeretet áradása

szülessen meg  bennünk is.

KEGYELEM BŐ  ÁRADÁSÁT KÍVÁNOM AZ ÜNNEPRE IS,

AZ ÚJ ESZETENDŐRE IS !

 

A szentmisék szerdán és pénteken reggel 8 órakor kezdődnek.

Hétfő: Karácsony első napja szentmise 8 és 18 órakor

Kedd: Karácsony második napja, Szent István vértanú ünnepe, szentmise 8 és 18 órakor / é. /

Szerda: Hálából / cs. /

Csütörtök: 15 óra Varga Sándor temetési mise

Péntek: Egyházi szertartás nélkül eltemetettekért / cs. /

Szombat: 18 óra előmise

Vasárnap: 8 óra szentmise, 18 óra év végi hálaadó szentmise.

Szerdán Szent János apostol ünnepén borszentelést tartunk a szentmisében.

Plébániánk közösségi házának építkezése befejeződött. A templom akadálymentesen ezen keresztül közelíthető meg. Kisgyerekesek pedig itt is követethetik a szentmisét.

Jelezzük azoknak, akik még nem rendezték egyházfenntartói támogatásukat (egyházi adó), a sekrestyében megtehetik.

www.erdujvaros.hu  23/365-211

Köszöntjük a Lázár, Olimpia, Auguszta, Viola, Teofil, Tamás, Zénó és Viktória testvéreinket.

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 185: PL 38, 997-999)

Az igazság a földből születik, a megigazulás a mennyből adatik

Ébredj fel, ember, mert Isten érted lett ember. Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog! (Ef 5, 14) Ismétlem, Isten érted lett ember.

Örökre halott lennél, ha ő bele nem születik az időbe. Sohasem szabadultál volna meg a bűnös testtől, ha ő fel nem ölti a bűnös test hasonlóságát. Örökre hatalmában tartana a nyomorúság, ha ő nem lett volna irgalmas. Nem éledhettél volna újra, ha ő meg nem segítene. Elvesznél, ha ő el nem jött volna.

Örvendezve ünnepeljük meg tehát üdvösségünk és megváltásunk eljövetelét. Ezt az ünnepnapot ünnepeljük meg, amelyen a nagy és örök napból nagy és örök nap jött el erre a mi annyira gyorsan múló napunkra.

Ő megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül a Szentírás szava: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (1 Kor 1, 30-31)

Igazság sarjad a földből (Zsolt 84, 12): Krisztus, aki mondta: Én vagyok az igazság (Jn 14, 2), a Szűztől született. És igazságosság tekint le az égből (Zsolt 84, 12): mivel az az ember, aki hisz abban, aki megszületett, nem önmagából, hanem Istentől kapta a megigazulást.

Igazság sarjad a földből: mert az Ige testté lett (Jn 1, 14). És igazságosság tekint le az égből: mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van (Jak 1, 17).

Igazság sarjad a földből: a test Máriától. És igazságosság tekint le az égből: mert az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak nem a mennyből kapta (Jn 3, 27).

A hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel (Róm 5, 1), mert csókot vált az igazságosság és a béke (Zsolt 84, 12). A mi Urunk, Jézus Krisztus által: mert Igazság sarjad a földből. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk (Róm 5, 2). Nem azt mondja: hogy „a mi dicsőségünknek”, hanem az isteni dicsőségnek a reménységével, mert az igazságosság nem belőlünk származik, hanem az égből tekint le. Tehát aki dicsekszik, az ne önmagában, hanem az Úrban dicsekedjék.

Ezért aztán amikor megszületett az Úr a Szent Szűztől, angyali dicsőítő ének zengett: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! (Lk 2, 14)

A földön honnan volna béke, ha nem onnan, hogy igazság sarjad a földből, vagyis, hogy Krisztus testből született? Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2, 14): hogy jóakaratú emberek legyünk, akiket az egység édes köteléke köt össze.

Ebben a kegyelemben örvendezzünk tehát, hogy a mi dicsekvésünk a lelkiismeretünk tanúsága legyen; ne magunkban, hanem az Úrban dicsekedjünk. Azért mondatott: Dicsőségem, aki fejemet fölemeled (Zsolt 3, 4). Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette; és fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé?

Keresd az érdemet, keresd az okot, keresd az igazságosságot – és meglátod, nem találsz mást, csak azt, hogy mindez kegyelem.